HTML

Do you sprechen magyar?

Magyar vagy Te is? Külföldön élsz? Tanulsz? Dolgozol? Nyaralsz? Na és milyen ott az élet? Van egy jó sztorid? Írd ide: doyousprechenmagyar@gmail.com

Friss topikok

  • Kellemes Zérókomponista (törölt): Amennyire van éleslátásod, amennyire érzékletesen és részletesen tudod képernyőre kúrni a környeze... (2012.11.29. 02:08) Beavatás
  • ColT: Nem akarsz emberek közé menni, akkor minek mész oda, ahol vannak? (2012.10.19. 19:08) Utószezon
  • _atpijkamo: @Kellemes Zérókomponista: :)) Így van. (2012.08.29. 19:30) Átbasztak, de azért jó volt
  • Kellemes Zérókomponista (törölt): No. Sarkos kép festése megin' csak. Mire jó ez? Van elég hülye, aki promiszlendnek képzel mindent,... (2012.08.28. 20:33) Félünk fűre lépni
  • _atpijkamo: Az egész bloghoz szeretnék hozzászólni. Én élvezem olvasni, és sajnos igazak a visszásságok, amikr... (2012.08.12. 16:57) Internacionálé

Címkék

akcentus (1) állásinterjú (1) Anglia (1) angol (1) angol nyelv (1) angol nyelvtudás (1) anyanyelv (1) átverés (1) ausztria (1) Ausztria (1) autó kápére (1) Bándy Kata (1) befektetés (1) bevásárlás (1) blog (34) blog.hu (1) calvin klein (1) család (1) Csehország (2) cseh nyelvtanulás (1) dialektus (1) disco (1) doyousprechenmagyar (1) do you sperchen magyar (1) do you sprechen magyar (32) egészségügy (1) előléptetés (1) érettségi (1) FCUK (1) fejvadászok (1) főnök és beosztott kapcsolat (1) francia munkamorál (1) fuck (1) fülöp-szigetek (1) gyilkosság (1) határátlépés (1) honvágy (1) hosszú hétvége (1) HR (1) idegen nyelv (2) indián (1) irigy emberek (1) játszótér (1) kezdő kereset (1) kilencvenes évek (2) kill bill (1) kinai áru (1) kínai bolt (1) kollégatípusok (1) középkori kocsma (1) magántulajdon (1) magyarok (1) magyarok a világban (1) magyarok külföldön (1) magyarul beszélni külföldön (1) magyar gyökerek (1) magyar multi (1) magyar munkamorál (1) magyar munkaviszonyok (1) magyar nyelv (1) magyar tulajdonság (1) magyar turista (1) miss sixty (1) multi (1) multilingvizmus (1) munkaerőközvetítés (1) munkamorál (2) munkásszálló (1) munkaügy (1) náci (1) nációk egymás mellett (1) német (1) Németország (1) német mentalitás (1) német nyelvtanulás (1) nyaralás tengerparton (1) nyelvkönyv (1) nyelvtanulás (1) nyelvtanulás gyerektől (1) nyelvtudás (2) orvosi minimálbér (1) ösztöndíj (1) soknyelvűség (1) szakmák (1) szalagavató (1) Szlovénia (1) tájszólás (1) tarkan (1) trabant (1) turista (1) ügyfél (1) ügyfél átbaszása (1) új autó (2) vendégmunkások (1) vendégszeretet (1) vidék (1) vietnámi bolt (1) világnyelv (1) vw polo (1) Címkefelhő

Beavatás

2012.11.17. 14:33 :: Doyou Sprechen

Volt pezsgő és vörösszőnyeg, mi meg dobáltuk az aprópénzt a srácoknak...

Élveztem a ceremónia minden pillanatát, és nem csak azért, mert a főszereplők férfiak voltak. Na, lényeg a lényeg: az egyik cseh kolléganőm fia érettségizik, és itt a cseheknél az a szokás, hogy a szalagavatónak nevezett puccos partit ilyenkor novemberben rendezik, ami azért mégis csak jobb, mint nálunk odahaza a februári csinnadratta, mert így még jobban lehet hangolódni a karácsonyra...

Hát kérem szépen, ez egy műszaki szakközépiskola, két végzős osztállyal, kábé hatvan diákkal, amiből kettő a lány, mert a csajok nem nagyon szeretnek elektroműszerészek és autószerelők lenni, de biztos jó lehetett nekik az elmúlt négy év, mert smink nélkül és kócosan is szerethették őket, meg piszkos munkásruhában és kissé koszos pofikával különösen vonzó egy nő, kezében csavarhúzóval...

Én igen, de tényleg igen nagyon bámultam, milyen profi módon van itt a diákokra kiélezve a szalagavató, mert végül is ez az egész műsor nekik készül, és azon kell legyen a hangsúly, hogy jól érezzék magukat, nem pedig azon, hogy majdnem ugyanolyan uniformisban – mert ugye Petikének Justin Bieber ruha kell, Gáborka meg a Gucci legújabb kampányára esküszik, szóval huszonöt főből, jó ha négynek egyforma az öltönye...-, és rendezett sorokban vonuljanak, baszki, nehogy két centivel odébb álljunk, mert a lelátóról egyből kiszúrják a rivális iskola diákjai, hogy mekkora lúzerek vagyunk mi még ebben is...

Na. Jöttek a srácok. Csinos egyensötétszürkében, és valami Vangelis: Amerika meghódítása-féle zenére két sorba rendeződtek, aztán a két sor közé a szervezők vörös szőnyeget terítettek, és ekkor már kezdtem magam kicsit Oscar-gálán érezni, csak éppen nem volt mögöttem (előttem, alattam...) fotós-hadtest...

Aztán a két osztályfőnök gyorsan fellibbent a színpadra és a moderátor általam is érthető kiejtéssel közölte, hogy akkor mi most ezen a harcos földön felavatjuk a fiainkat...

És egyenként szólította a diákokat, de nem úgy, mint szocializmusból itt ragadt igazgatónéni a falusi tornaünnepélyen szekrényugrásban első helyezett Józsikát, nem, baszki, nem. Hanem úgy, mint bokszmeccseken a profi bokszolókat szokás, és miközben diákunk diadalittasan végigvonult a vörös szőnyegen, a közönség konfettiesőt zudított rá, és természetesen egy általa választott dalrészlet bömbölt a hangfalakból...

És még nincs vége a történetnek. Emberünk felsétált a színpadra, ahol már várta osztályfőnöke, és nem holmi szalagocska-darabocskát biggyesztett a gallérjára, hanem terjedelmes méretű szalagköteget kapott, amit láthattál már szépségkirálynőkön is, és a szalagon pedig emberünk neve, beceneve (szexuális szokása, ki amit akart...) díszelgett, mert ugye azért ez mégis csak egyszer van az életben, legyen már névreszóló...

De még mindig nincs vége. Na kispajtás, szerinted mit kaptak még a nagykorúvá vált érettségizők? Igen, a szál virág talált, süllyedt, de volt még más is. Egy pohár pezsgőt baszki...

...amit aztán gyorsan fel is hörpintettek, és hogy a pohárnak is legyen valami haszna, abba gyűjtötték össze az aprópénzt, amit a nagyérdemű a ceremónia alatt folyamatosan közéjük szórt...

...és ahogy láttam, volt olyan szerencsés fickó, aki még öt pohár pezsgőre valót guberált ezen módon össze...

De például nem volt ötfogásos vacsora, mert mi a fasznak, hiszen nem zabálni, hanem bulizni jöttünk, viszont volt két bár, mert piálni kell a sárga földig, és meghívni egy abszintre az ofőt, aki aztán a pultnál ülve kér még kettőt, mert úgy teljes a szalagavató, ha ő is részegen megy haza...

Éjfélkor még fellépett egy hip-hop csoport, és a felavatottak bikinire vetkőztek, aztán folytatódott a kollektív duhajkodás, még a hajam is kapott valami töményet, de baszki, jól éreztem magamat, mintha nem is hivatalos iskolai rendezvényen lettem volna...

Avatás.JPG

Avatás1.JPG

2 komment

Címkék: blog szalagavató érettségi Csehország do you sprechen magyar

Ahol hiánycikk a kínai

2012.10.26. 14:37 :: Doyou Sprechen

...és a roma, gondolom a kissé hűvös időjárás miatt...

Na, úgy esett, hogy valamikor szeptemberben volt itt Csehországban is egy hosszú hétvége, de csak azért, mert az ünnep éppen péntekre esett, mert ha mondjuk keddre esett volna, akkor mindenki szépen vonul melóba hétfőn és nem dolgozgatunk le két hét múlva szombatokat és ilyenek, mert az errefelé nem számít országos bulinak...

Szóval bepakoltuk a gyereket meg a 100 darabos építőkocka-készletet, és gépre szálltunk Prágában, hogy minél gyorsabban elérjük a célállomást, ami a lengyelországi Miedzyzdroje tengerparti városka volt, csak előtte még Szczecin-ben landoltunk, mivel a tengerpartra nem volt közvetlen járat...

De onnan autóval fél óra alatt megtaláltuk a keresett helyet, ami ősszel roppant célszerű választás, hiszen kevés a fürdeni vágyó turista, mert ez mégsem Az Adria, meg kölyökkel jobb olyan települést keresni, ahol hátulról nézve biztos nem téveszted össze a porontyodat száznegyvennyolc hasonló korú porbapisilővel, miközben homokvárat építenek a lábaid között...

A szálloda, ahová becsekkoltunk, augusztusban nyílott, minden csilli-villi, lakosztályt kapunk, volt játszóház is – és ez kurva fontos!-, ha egész nap szakadna az eső, gyerek figyelme kellőképpen le van kötve, miután a 100 darabos építőbizbaszt nagyon megunná, és ezt most igen komolyan mondom, mivel otthon nincs egész szobás csúszda, de ott meg volt, na...

Recepciós hölgyike kissé elemi iskolás szinten beszéli az angolt, ami nem baj, ha 14 éves vagy és Britney Spears-t hallgatsz, csak akkor gáz kicsit, ha négycsillagosban fogadsz külföldi vendégeket, akik előbb befejezik azt a gondolatot, amit te elkezdtél...

Oh. Valami felüdülés volt a hirtelen támadt 25 fokban sétálni a szinte teljesen kihalt parton, hullámok csapdosták bokáinkat, és néhány gazdáját arra sétáltató kutya farka, csak hogy ne képviseljem igen látványosan az irodalmi vonalat...

Volt bazársor is. Nem is kicsi. De egyvalami nem volt.

Kínai.

Az nem volt.

Sehol.

Se kínai bolt. Se kínai árus. Se kínai turista.

Meg roma se.

És ez nekünk, Magyarországon nevelkedett magyaroknak előbb feltűnt, mint a fejünk felett repdeső sirálysereg mert a sokszínű nemzet olyan számunkra, mint nagypapának a szalonnás kenyér, a sirály meg ugye egy szép madár...

Mondtam is a páromnak, hogy “bazmeg, nem hiszem el, hogy ezen a csudaklassz helyen ilyen evidens dolgok jutnak az eszembe...”...

Viszont volt sok lengyel, még több német és pár angolajkú, és a helyi iparosoktól vettünk gyereknek kagylókürtöt meg matrózinget, hogy azért meglegyen a fíling, miközben buzgón figyeltük a tengeri halászok munkáját, meg ha már ide sodort bennünket az élet és nem Piroska néni horvátországi apartmanjába...

És alkonyatkor is szerettünk a parton téblábolni, mert világító lampionokat eresztgettek fiatalok, vagy várták a hullámokat a szörfözéshez, vagy menyasszony igazítgatta a ruháját, mert épp esküvői fotózásra készült...

Jó volt. Na.

Kérdezte is anyám, mit csinálunk, ha az ünnep keddre esik. Vesztek ki szabit?...

Nem. Hétfőn illedelmesen megyünk dolgozni, kedden pedig egész nap a környékbeli parkokban bicajozunk. Mint minden más cseh ember...

Szólj hozzá!

Címkék: blog hosszú hétvége do you sprechen magyar kinai áru nyaralás tengerparton

Két kicsi indián

2012.10.20. 13:48 :: Doyou Sprechen

Kiszállt a kocsiból két indián és felénk tartott...

De volt ennek előzménye is, mert kb. két perccel az eset előtt még az úton haladtunk, ők kisbusszal, mi személyautóval, és a párom szentségelt kicsit, mert a kisbusz irányjelzés nélkül hoppsz, jobbra kanyarodott, majd mi is, mert nekünk tudatosan arrafelé volt dolgunk...

Megálltunk egy benzinkútnál, és akkor látjuk ám, hogy a csúnyán közlekedő buszocska is ott piheg a parkolóban. Oh, magyar rendszám, jogosan megy szabálytalanul...

Párom tankol, én ülök az autóban, mint jóanya, kölyök a hátsó ülésen dobálja a gumicsizmáit, amikor is a magyar rendszámú kisbuszból kipattan két indián...

És jönnek felénk. Egyikük megszólítja a férjemet valami indián nyelven, mire a férjem visszakérdez, hogy Do you speak english?...

Mire ő válaszol, hogy no, no...

Mire az uram kérdi magyarul, hogy Beszél-e magyarul...

Mire ő kissé törve feleli, hogy igyen, igyen, picsit...

Végül sikerült elmesélni, merre találnak autószervízt...

Mi pedig ízesen nevettünk, mert ez volt az első alkalom, hogy Csehországban mi adtunk útbaigazítást másnak, ráadásul magyar nyelven...

...és a két kicsi majdnem-magyar indián, a magyar rendszámú kisbusszal elhajtott...

Szerintem Prágába indultak koncertezni...

Szólj hozzá!

Címkék: blog indián magyar nyelv do you sprechen magyar

Lassan mondta, hogy megértsem

2012.09.25. 10:34 :: Doyou Sprechen

Nagy nyelvet célszerűségből, kis nyelvet létszükségletből tanul az ember...

Igen, mert miután hónapok hosszú sora alatt egyetlen olyan cseh emberrel se találkoztam (se utcán, se boltban, sehol), aki mondjuk két értelmes mondatot tudott volna válaszolni angolul vagy németül arra a kérdésemre, hogy Where is the post?, elég keseredett lettem, és főleg azért, mert nem kilencven éves bácsiknak szegeztem a kérdést, hanem huszonéves fiataloknak, akik ránézésre részesültek állami oktatásban, bár lehet az volt a baj, hogy nem a hamburgerest kerestem...

Na. Mivel Prága szerepéből adódóan elég nagy város, gondoltam kis gyenge leánykaszívemmel, hogy a Vencel-téren (vagy a környékén) biztos találok könyvesboltot, ahol Harry Potter összesen kívül nyelvkönyvet is árulnak, és mondjuk valami komolyabbat, mint a Képes Szótár Gyerekeknek...

Boldogság töltött el, amikor az eladónővel angolul tudtam eszmecserélni, hogy én magyar-cseh nyelvkönyvet kívánnék vásárolni, és ő oda is vezetett engem egy polchoz, ahol szabadon válogathattam a bolgár-cseh, szlovén-cseh, finn-cseh remekek között, ám madarska-ceska, az úgy nem pihent ott...

De rendes volt az eladó, mert hozott egy cseh-magyar turistaszótárt, hogy az jó lesz-e...

Köszike, nem, baszki...

Így vettem angol-cseh nyelvkönyvet, mert abból olyan választék volt, mint almából Mariska néninél a heti piacon...

Na. Volt hozzá cd, munkakönyv és tankönyv, és első blikkre használhatónak is tűnt. Időközben a párom valamelyik munkatársától megtudta, hogy a városunkban van cseh nyelvtanfolyam külföldieknek, angol nyelven. Ennek ugye én nagyon örültem, és kértem is elérhetőséget, hogy akkor szívesen csatlakoznék a csoporthoz, mint bevándorló idegen...

Kedd és péntek délutánonként zajlott a foglalkozás, ahol velem együtt tizenketten ültek a padban, és rajtam kívül mindenkinek sárga volt a bőrszíne...

Ez persze nem zavart. Az már sokkal inkább, hogy az ő anyanyelvük kicsit másféle hangzókészlettel rendelkezik, ezért az a három óra, amin részt vettem, azzal telt, hogyan ejti ki helyesen Jet Li az r betűt...

Én pedig ugye ennél gyorsabb ütemben akartam csehet tanulni...

Olyan viccesen alakul néha az élet. Ahogy belemélyedtem a knedlík és pivo világába, gyereknek való pizsama-keresgélés közben összeütköztem a ruhaüzletben egy cseh anyukával, aki folyékonyan beszélt angolul, de persze ez csak a csattanásunk után derült ki...

Majd két hét múlva a játszótéren belefutott a kölyök egy másik kölyökbe, akinek az anyukája német nyelvtanár...

Innentől kezdve felgyorsultak körülöttem a nyelvhasználatra vonatkozó események, mert ezek az anyukák olyan anyukákkal ismertettek össze, akik szintén beszéltek általam is ismert nyelveket, és nagy lendületet vett az autodidakta cseh tanulásom is, mert a mamákkal a parkban két “kuccs, hol vagy?” játék között gyakorolhattam a szavakat és a nyelvtant, kis gyerekszlenggel és tájszólással fűszerezve...

Később kiderült, hogy “két perc cseh” szintjén működik csak ez a dolog, mert az anyukák angolul és/vagy németül akarnak kommunikálni velem, mert “mióta gyesen vagyok, te vagy az első ember, akihez angolul szólhatok”, vagy “nem akarom elfelejteni a németet, mire visszamegyek dolgozni”, és én nem szerettem volna elrontani a bimbózó kapcsolatokat, meg persze nekem is jó, ha használhatom a már elsajátított nyelveket, csak éppen azt nem gyakorolhatom, amit szükséges lenne...

Ezért nem is vettem zokon, hogy nyáron a szomszéd ötéves lánya ideszokott hozzánk. Kezdetben csak a kerítés lécei között figyelgetett, aztán átdobta a labdáját a kertünkbe, és csak-csak beszédbe elegyedtünk, persze mindössze ilyen “hogy hívnak? Hol laksz?” formában, amit egyébként tudtam róla, de ugye a “szép ez a rózsaszín Hello Kitty-s labdád” leckénél még nem tartottam...

Viszont a kiscsaj igen bravúrosan kezelte a nem cseh az anyanyelved szerepemet, mert kiröhögött, ha helytelenül ejtettem ki a szavakat, és viccesnek találta, ha én mondjuk a hónapok neveit soroltam fel neki, amikor ő levegőt vett a negyven perces monológja végén...

De minden gagyi kérdésemet megértette, mint például mennyi az idő vagy hol a kutya...

És mivel én az ő szövegéből jó esetben három szót véltem ismerősnek, ezért az összes mondatát lassan és artikulálva elismételte, még mutogatott is hozzá a teljesség kedvéért...

Én pedig nagyon gyakran kérdeztem, hogy jak se rekné cesky...

Aztán így tanultam meg a színeket, mert áthozott kb. 20 műanyag gyíkot és ötvenszer egymás után mondogatta a színüket...

És így tanultam meg pl., mi csehül a kiskacsa (mert a gyerekem épp azzal locsizott a medencéjében), vagy mi a repülő, mert szállt a fejünk felett egy...

Szóval ha nyelvet szeretnél elsajátítani, igen hasznos, ha lakik a szomszédban egy cserfes csajszi...

Szólj hozzá!

Címkék: blog nyelvkönyv do you sprechen magyar nyelvtanulás gyerektől

Utószezon

2012.09.01. 13:07 :: Doyou Sprechen

Nektek becsengettek, mi még pihenünk...

Utószezonban jó nyaralni, mert kevesebb a hűtőtáskás mami, és a vinnyogó gyerekes család...

És tényleg így van, mert ahányszor júliusban vagy augusztusban vetemedtem arra, hogy pár napot pihenéssel töltsek, vagy két nagyi kotorászott állandóan a hűtőtáskában az otthonról hozott, tegnap befagyasztott csapvíz után (persze kizárólag kólás flakonba töltve), vagy három, öt év alatti balfasz gyerekkel ordítozott az anyja, hogy “dobd má' a csokipapírt melléd a fűre”...

Ja és ugye ez a Balaton, ami olyan hely, ahol nyaralni szigorúan tilos, mert egy burgenlandi, istenháta mögötti falucskában, Herr Wagner hétvégi házának a bérlése négy napra annyiba kerül, mint a siófoki háromcsillagos, csak az előbbiben ugyanannyi pénzért több a luxus és nem közös a fürdő (értsd: Balaton), hanem saját medence van a kertben, ahová a szomszéd Herr Klein nem jár át megszokásból, mivel olyan neki is van, meg ha nem lenne, sem érdekelné, mert ilyen az alaptermészete és kész...

Másrészt meg azért se, mert akinek csak arra van pénze, hogy a Balatonon nyaraljon, az meg is érdemli, hogy kifizessen 50 ezer forintot két éjszakára, teljes ellátás nélkül, egy büfés tárolóhelységre néző szobáért, bazmeg...

És most lehet jönni olyan szöveggel, hogy “mi egy hétre mentünk, és arra fizettünk ötvenet”, amire én kellőképpen hátbaveregetlek, és megkérdezem, hogy 'oszt jó vót-é az apartmannyban főzni és mosogatni többedmagadra, és van-é pofád ezt még nyaralásnak nevezni...

Mert ugye szerintem, ha valaki már nyaralásra adja a fejét és mondjuk gyűjt is rá, az legalább ne kelljen reggel 6-kor a pöpec kis balatonlábujjamontyúkszemi apartmannyban, hogy délre kész legyen a kis családnak a tanyasi tikhúsleves, csak hogy a munkatársaknak dicsekedhessen szeptemberben, hogy “mi el tudtunk ám menni nyaralni”...

Az ilyen jobb, ha azt a pénzt a gyerek beiskoláztatására költi, mert az tényleg drága, és akkor lehet venni Verda mintás füzetet is, hogy ne legyen túl ciki a tanulás, vagy menjen el Bécsbe reggel, nézze meg a schönbrunni állatkertet, egyen egy hambit apuval, Jankóval, Gizikével és Pityukával a Mekiben, és ha este hazaérkezik, derüljön kicsit alfaállapotban, hogy ugyanennyi pénzből külföldön volt, szórakozott, habarnia se kellett a tökfőzeléket, meg a gyerek is mond valami értelmeset a haveroknak a suliban, ahelyett, hogy “vizibicikli”...

És ilyenkor jó várakozni az autópályán is, mert tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta, hogy ne fogalmazzak csúnyán, bazmeg...

Jah és a másik igennagyonszeretem típus, aki spórolva nyaral, mert ő meg mi a rezgő bokorért indul el otthonról egyáltalán, és ezért félretesz százat (vagy mennyit???), hogy az olasz tengerparton tengődjön egy hetet, mivel az “mégse itthon van”, és mert “kolléga Panninak idén nem futja nyaralásra, na de nekünk...”, aztán helyben szembesül vele, hogy az árak vérbeli turistákra vannak szabva, akik nem húzzák fogukat-farkukat a triplaannyiba kerülő rántott hullámfókacipő láttán...

Na. Már bazmeg nem is arról írok, amiről eredetileg akartam. Szóval. Utószezon. Horvátországba már nem megyünk, mert soha nem voltunk, és nem is készülünk, mert ha nyaralni akarok, nem kívánok összefutni az összes munkatársammal, ügyfelemmel, szomszédommal, meg a postással se, mert utálom a helyi híreket, és kreatív vagyok, nem puli, aminek szép dallamosat füttyentenek és a nyáj után szalad...

Meg ha nyaralni akarok, akkor pihenni akarok, ezért bazmeg, ne visítson a fülembe tíz neveletlen kölök meg három palotapincsi, és például legyen szabad kilátás a tájra, mondjuk ne ötven japánt és két óvodás kiscsoportot nevelőnénivel kelljen bámulnom és viszontlátnom a fotóimon, tehát nem gyorsul fel a szívverésem, ha nem Rómába vezet minden utam, hogy a kedvesnaplómban az érkezés pillanatában módosítani tudjam az állapotomat a sok otthonmaradt, szegény tahó számára, mert én voltam valahol...

Azért is imádom az utószezont, mert szeptemberben kezdődik az igazolt távollét, és így minimálisra csökken az esélye annak, hogy minden második vendég, akivel egy helyen tartózkodom, két gombóc fagyit dob a lábam elé vagy a bokámra pisil...

És utószezonban normál árakkal dolgoznak a szállodák, meg válogatni is lehet, hogy double room vagy suite, és nem kell versengened az utolsó single szoba három pótággyal-ért apu-anyu-keri-bari-bébi társasággal...

Meg azért is tuti ez az utószezon, mert ha véletlenül esik az eső, a hotel fedett medencéjében nem kell attól tartanom, hogy nem a párom seggébe sikerül kapaszkodnom...

És a recepciós is a nevemen nevez, nem pedig különleges ismertetőjegy alapján vagyok kódolva, mint például “az a nő, aki piros szalmakalapot hord”...

Ezért nem bánom, ha most két hétre vackot kapunk egy dombok között megbúvó közép-franciaországi település négycsillagosában, allinkluzív 200 ezerért kettőnknek, és itt voltunk már pár éve, csak annyi a mesés táj, hogy nem fért bele tíz napba, meg a személyzet is visszavár (hahaha), és az asztaltársaságok se böfögnek, mert vérbeli turisták, nem hoznak otthonról szendvicset, amit négy nap bőröndben rothadás után is képesek jóízűen elfogyasztani...

Na. Bonjour!...

5 komment

Átbasztak, de azért jó volt

2012.08.25. 23:20 :: Doyou Sprechen

Biztos a sok vendég miatt, és nem azért, mert turisták voltunk...

Ha kicsi városka népszerű helyére indulsz, akkor feltételezed, hogy beszélnek angolul, és nem azért, mert mostanában így szokás, hanem azért, mert a honlapjukon is választhatsz még két másik nyelv közül, hogy Te, mint hülye turista, betévedj hozzájuk, és ne a Galéria legyen az egyetlen menüpont, ami alapján eldöntöd, hogy akkor bazmeg itt költöd el a pénzedet...

Na. Mi ilyen naiv parasztok voltunk, hogy egyből észrevegyék a tudatlan külföldi turista létünket. Azzal kezdődött, hogy a középkori kocsma néven futó helyre én felvettem egy magassarkú szandált. És azzal folytatódott, hogy a bejáratnál showmeneskedő, szándékosan szakadt ruhában illegő, kvázi kidobóembernek angolul válaszoltunk, mert kérdezett valamit csehül, és nem értettük, de túl balfasznak nem akartunk látszani, ezért visszaszóltunk az illem kedvéért, de ő azt hihette, viccelünk, mert felelt franciául, hogy a szalmával felszórt padlón alkalmas lesz a cipőm a táncolásra...

Különben igen pompásan volt berendezve a hely. Lámpa csak a konyhában volt, másutt gyertya, fáklya, és fapadok kecskebőrrel, meg a falakon kosz és pókháló (igazi bazmeg, igazi), és mi tényleg élveztük, mert direkt ilyenre vágytunk, meg sok más vendég is jelen volt, és kurvajócsaj tekerte a seggét a skót dudára, amit élőben élő ember fújt más hasonló zenei eszközökkel kiegészülve, amit természetesen megint másik élő ember húzta, nyomta, kinek mi jutott...

És az emeleten kaptunk asztalt, vagyis egy asztal végében két szabad helyet egy virgonc kis társaság mellett, akik olyan jól mulattak azon, hogy mi nem értjük mit mondanak, de ők értik azt, hogy We are from...

Fatányéron kaptuk a finom falatokat, és ha akartunk volna, kérhettünk volna kést és villát, mert láttuk, hogy egy-néhány vendég azzal fogyasztja a sült oldalast, de nekünk jól esett foggal-körömmel marcangolni, hiszen emiatt huppantunk ide, csak örültem volna, ha valaki - mondjuk a személyzet egyik tagja - elmagyarázza nekünk, mi a szitu...

Kértünk korsó sört is, mert úgy illik, és mert a műsoros esthez kell valami folyadék is, ami nem ásványvíz, mert ennyire úrinő nem vagyok bazmeg. És az ajtóban fogadó showman hirtelen papi gúnyába bújva keresett a vasketrecéhez boszorkányt a vendégek közül, hogy jól megégethesse, meg volt kígyóbűvölő és fakír és tűzfújdogáló ember is, szóval baromi színvonalas produkció, ami tényleg tetszett, csak közben véletlenül hozott nekünk a felszolgáló töményet és még két korsó csapoltat, pedig mi saját lábunkon kívántunk hazajutni...

Azért a párom megitta, ha már így adódott...

Úgy hajnali egy magasságában úgy gondoltuk, hogy indulunk és fizetünk, ezért megálltunk a pultnál, mert ott volt pénztárgép is. Angolul mondtuk, hogy hol ültünk és mit fogyasztottunk, és virítottuk a lóvét. Fáradt is voltam, meg fájt a lábam a magassarkú nem megfelelő használata miatt, meg rendesen nem beszéltem  csehül, ezért nem is volt furcsa, hogy sokat kértek tőlünk...

Reggel aztán láttuk, hogy az asztaltársaságunk két tagjának a vacsoráját mi álltuk...

Jó étvágyat!

82 komment

Címkék: blog átverés turista do you sprechen magyar középkori kocsma

Félünk fűre lépni

2012.08.13. 15:46 :: Doyou Sprechen

Ha kihajlik a járdára Pista bácsi almafájának egy ága, ugye nem szedünk róla...Vagy?...

Mert engem sikerült úgy nevelni, hogy az nem miénk. Mert már gyerekkoromban mentek az anekdoták arról, hogy a tinédzser apám és a haverjai hogyan húztak nyúlcipőt, ha csentek néhány körtét a járdára kihajló ágakról, és hogyan  kiabált utánuk Pista bácsi a botját lengetve, hogy "lopós kölykei, megmondalak apátoknak"...

Így aztán arra lettem ítéltetve, hogy a járdára kihajló ágról nem szakítok gyümölcsöt bazmeg. És nem sétálgatok hirtelen ötlettől vezérelve a kamillavirágos réten, mert az meg a Józsiéké, és ha észreveszi, hogy letapostad a marháknak szánt füvet, akkor "hű bazmeg de nagy balhé lesz"...

És nem állok meg kocsival az útszélén, az árokparton, senki háza előtt, mert "kijön a tulaj és műsort rendez, hogy nem tudja rendesen lenyírni a füvet, mert felszórtam kaviccsal..."

Meg amúgy sem szabad senki háza előtt parkolgatni - kivéve, ha meghívott vendég, ill. időpontra várt személy vagy-, mivel a háziak "biztos találnak valami kifogást, ami miatt nem tetszik nekik, hogy a kocsiddal eltakarod a kilátást két percre..."

De például a kerítés előtt díszelgő virágok lehullott szirmait sem érdemes gyűjtögetni akár hóbort, akár későbbi magáncélra történő felhasználás miatt, mert Manci néni "összesöpri azt komposztnak, ha meg nem, akkor is ideges lesz, mert nem az ő szemétkupacába kerül..."

Na. Szóval apám-anyám valahogy így tanította nekem, miért építenek kerítést a magyarok, és egyesek miért vezetnek bele áramot, és milyen fontos létjogosultsága van a járdának meg az árokpartnak akkor, ha ott bármi olyan dolog történik, amire a háziak nem készültek fel, és ez alól csak a hóbucka a kivétel, mert azt nyugodtan lapátolhatod, hiszen nehéz fizikai munkával jár és nem Józsi bácsi ültette...

Ilyen ronda érzésekkel tarkítva kellett megállnunk egy iciri-piciri osztrák faluban, mert a gyereknek éppen akkor pisilnie kellett. A jelzéstől számított 30 másodpercben gyorsan elhadartam a páromnak, hogy "lehet fél óra múlva a helyi rendőrörsön leszünk, mert gyerek lepisilte Jürgen úr árokparti pázsitját, vagy mert az autónk kereke mély nyomott hagyott Müllerék háza előtt..."

És párom is hasonló gondolatokkal küzdött, pedig ő Magyarország másik végében nőtt fel, de arrafelé is így nevelték a gyerekeket...

Na. Láttunk egy játszóteret, mellette parkolóféleséget, ahol állt már két másik jármű, "talán nem magánterület"- morfondíroztunk...

Kiszálltunk. Gyereket pisiltettük a fűben. Játszótéren negyvenes nő fűnyíró traktorral tolja. Vigyorog és integet, hogy vigyük oda a kölyköt, ráülteti a térdére, és viszi egy kört...

Út túloldalán kamaszok távirányítós repülővel szórakoznak. Bólintanak, köszöntenek...

Jön egy biciklis férfi, int és csenget a gyereknek mosolygó arccal...

Ekkor döntöttünk úgy, hogy kipróbáljuk a csúszdát...

Amikor ismét bepakoltuk magunkat az autóba, és folytattuk utunkat, négy-öt anyuka az utolsó ház teraszáról még integetett nekünk búcsúzóul...

Persze lehet, hogy ha magyar rendszámú kocsival vagyunk, akkor...

3 komment

Címkék: blog ausztria vendégszeretet magántulajdon do you sperchen magyar

Dizsi

2012.08.07. 22:53 :: Doyou Sprechen

Szerettünk volna dévajkodni kicsit, csak nekünk bazmeg nem volt ünneplő ruhánk...

Ez még a kilencvenes évek közepén történt, félúton az olasz Velence és a magyar Velence között, konkrétan Szlovéniában, valami nagyon kis városban, aminek a nevére már nem emlékszem, (emígy lehet nem is város volt, csak akadt fedett és este 7-kor bezárt váróterem a vasúton, szóval mégis városka lehetett) és amúgy csak rövid megállónak terveztük, ha nem robban le az akkor harminc éves Ikarus buszunk, mert Magyarból külföldre csak ilyen roppant fiatal tömegközlekedési eszközzel szabadott volt kirándulgatni...

És itt még kitérőnek meg kell említenem, hogy azért rögzült ennyire a fejemben az a helyes kis váróterem a vasúton, mert bazmeg pissantanom kellett, és szégyenlős leányka voltam akkor is már, nem guggoltam az árokparton, ne hogy őzbak-pajtás ismerkedjen tomporommal, mert azt hiszi, idei suta vagyok, csak elcsapott egy autó...

Na. Igyekeztünk Velencébe (az olaszba), hogy ott pár napot lézengjünk az osztállyal, és elfoglaljuk a nekünk való bungalló szállásunkat, hogy aztán kipipálhassuk a kötelező Sóhajok hídja, Dózse-palota, "kapsz fél órát szuvenír feliratos bögrét vásárolni" köröket, és ugye pisálni az Ikaruson nem lehet, akkor sem, ha amúgy nem éreznéd a szagokat, mert múlt héten nyugdíjasok utaztak rajta "Máriacellbe" szenteket keresni, és aki elfelejtette a Tena ladyt, az elfelejtett szólni a sofőrnek is, hogy "álljunk meg egy szóra..."...

Mi azért megálltunk. De tíz perc múlva nem tudtunk indulni, mert Ikarus szerette a kellemes szlovén levegőt, mi pedig szívtunk belőle rendesen. Vezetőbácsi csinált ezt-azt, többnyire telefonfülkét keresett, hogy értesítse az otthoniakat, másik harminc éves Ikarusért kiáltva, de lehet negyven is, ha Pista bá' kellően karban tartotta házi cseresznye-pálinkával...

Ugye a felmentő járat nem Usain Bolt sebességével érkezett, ezért nekünk volt időnk ismerkedni a szeszipar egyes termékeivel, illetve azzal is, hogyan kakkantsunk úgy bokorban, hogy a 36 kockás film egyikét se pazaroljánk ránk a fiúk, meg a csomagtartóban felügyelet mellett keressük a saját bőröndünket, amin a nevünket, címünket illik feltüntetni, ha olaszban esetleg megtalálják...

De végül jó irányt vett az este, mert találtunk egy szórakozóhelyet, vagyis annak véltünk, mivel zene hallatszott bent, tánczene, és voltak villogó fények, mint a dizsiben szokás, és ebből mindenki (kivéve a tanárnőt, szerinte kocsma volt) arra következtetett, hogy itt van még pia, és táncolni is lehet...

Beléptünk. És bazmeg tényleg disco volt. Félhomály, fények, faszfejek. Ez utóbbi mi voltunk, legalábbis a társaság, aki hirtelen ránk nézett döbbent arccal, ilyesmit gondolhatott. Mi is lestünk rendesen, mint tábla tövében Janika a matekórán, mert ők, akik előttünk érkeztek, és valószínűleg helyi szlovének voltak, csinos kis fekete-fehér ünneplőben jógyerekeskedtek az asztaloknál, várva, hogy egy Fred Astaire nekilóduljon a parkettnek...

Ejj bazmeg. Mi ez a kisdobos-avatóünnepség itt? Ez életem harmadik dizsije (az első a keresztanyám esküvője volt, a második meg a Dirty dancing az ORF1-en...), akarok valami pezsgést, és csinos az nem vagyok, de büdös, az igen, csak ez John Travoltát nem izgatja, ő énekli lelkesen így is a jorövanádövantot...

És olyan szépen ültek csendben, fehér blúzban, fekete szoknyában a lányok, a pasik meg fehér zokni, kinőtt gatya szettben, hogy féltünk mozdulni...de mégse, mert volt fíling és le kellett vezetni valahogyan, ezért táncra perdültünk, és látva elszántságunkat (kb. húsz perc múlva) szállingóztak a helyiek is közénk, és akit a hangos zene meg a szesz nem tántorított el (bazmeg, persze, hogy magamról beszélek!!!), az meg is kérdezhetett angolul néhány bennszülöttet (szlovént), hogy ti így jártok bulizni...

Hát így...

Tovább nem faggattam, mert úgy folytatta:"Are you from Romanian?"

Majdnem, bazmeg, majdnem...

Szólj hozzá!

Címkék: blog disco kilencvenes évek Szlovénia do you sprechen magyar

Internacionálé

2012.07.31. 22:43 :: Doyou Sprechen

Akár énekelhetném is, mert dallamos történet...

Szóval az van, hogy ez az utca lakóit tekintve elég vegyes, és mivel mi éppen a közepén lakunk, érnek bennünket mindenféle hatások...

Bal oldali szomszédék (negyvenes éveikben járó házaspár, akik 30-nak néznek ki) a Fülöp-szigetekről pottyantak ide, mert itt van télen hó is, és van társadalombiztosítás, ami nagy szó, és az sem utolsó szempont, hogy kevesebb a turista meg a terrorista merénylet, viszont több a munkaszüneti ünnepnap...

Alfredo vezeti egy multicég helyi üzemének a logisztikai osztályát, és én bár milliószor láttam már a pasit, sosem ismerem fel, mert ezek az ázsiaiak annyira egyfomák tudnak lenni fejre, hogy nemi erőszak esetén az áldozatnak nehéz lenni azonosítani emberünket öt másik fillipínó közül...

Viszont mindig megbocsátja ezt a bűnömet, különösen ha a gyerekkel vagyok, mivel nincs még unokájuk, de szeretnének már, és mivel a szomszédban lakom és beszélek angolul, ergo a felesége át tud jönni kérni lisztet, ha éppen elfogyott, bár ez eddig nem történt meg, mert főleg (azaz mindig) párolt rizst esznek hasonló módon készített zöldségekkel, és ezt onnan tudom, hogy ő is szokott szellőztetni és én is, és mi ritkán eszünk kínait...

Különben roppant kedvesek, és mosolygósak, és tényleg szeretnek itt élni, és Ann (feleség) majdnem beszart tavaly decemberben, amikor létszámleépítés miatt szóba került az ura neve, mert a Jézuskavárás havasan szép (igggen durván katolikusok ők), és mi lesz, ha nem vihet haza a mamának újabb csizmát (kitenni a vitrinbe dísztárgynak), ugyanis számukra ezek a fontos dolgok, az nem lényeges, ha a betevő falat csak a kertben termő ananász lesz, hiszen sok abban a kalória, és ezt tényleg Ann mondta, de végül vaklárma volt az egész, már mint ami Alfredo köszi-köszi-puszi-páját illeti...

És a kedvességet olyan magas szinten gyakorolják, hogy múltkor, amikor a férjem két hétre üzleti útra utazott, Alfredo küldött neki egy e-mailt, hogy "a nejed nyugodtan szóljon Ann-nek, ha bármilyen segítségre lenne szüksége, míg te távol vagy", és azért nem közvetlenül engem keresett, ne hogy tolakodásnak vegyem, mert ő azt tapasztalta, hogy az európaiak szégyellnek segítséget kérni, pedig sokszor jobb egy közös pisi, mint egy magányos fosás...

Beszarás ez az ürge bazmeg...

Na. Másik szomszédban csehek élnek. Vagyis félig csehek, mert a nő apja horvát, ami azért jó nekik, mert mehetnek Krk szigetére ingyen nyaralni rokonokhoz, és ilyenkor nyáron alig látom őket, pedig van medence az udvarukon, ami fedett és csempézett és kurvajó. A csaj tud öt szót németül és négyet angolul, és ezzel hajmeresztó módon képes (és bazmeg tud) kommunikálni, mert baromi fasza a mimikája, a gesztusai, szerintem színésznő volt előző életében, és tényleg úgy is néz ki, mellei is formásak, szokta is mutogatni nekünk, mert szeret nudista módon napozni és locsizni, mi pedig nem takarjuk el a szemünk, ha összefutunk a közös sövénykerítésnél...

Néha morbid is. Tavaly áprilisban meghalt az apósa, és hogy megértsem, miről dumál, eljátszotta nekem bazmeg. Produkálta szépen az álomra hajtja a fejét nemzetközi jelét, majd mímelt kis sírás-rívást, aztán gurította vidáman a labdát a gyerekem felé, én meg kitaláltam a Vati-Opa-April hármasból, hogy miről is van szó...

Gyászolni nem láttam, de Lenka mondta, hogy errefelé nem jellemző az egy évig fekete hacuka, mert az élet megy tovább és csak a jóra emlékezzünk jó módon, szeretni meg addig kell, amíg élünk...

És a cseh szomszéd űzi is ezt rendesen. Sokszor dugnak a hites urával a medencéjükben este 10 magasságában, mert akkor már mindenki alszik, és nem hallja, kivéve ha kánikulában nyitva hagyom a hálószobánk ablakát, és akkor ők meg a mi dugásunkat (is) észlelik, vagy a gyerek bőgését, mert megint rosszat álmodott...

Az utcánk elején munkásszállóként működik egy bérház. Onnan tudom, hogy munkásszálló, mert egyik héten román, másik héten török, harmadik héten bolgár rendszámú Ford Transit figyelget előtte, és alkalmanként bele is futok a babakocsival csoportba rendeződött figurákba, akik nem csehül és nem iskolákban is gyakran tanított nyelveken beszélnek, és félre sem állnak, mert hevesen forgatják a pénzt, ami nagy munka és helyet is igényel...

És onnan is tudom, hogy múlt héten az emeleti ablakokból Sezen Aksu szólt délután 4-kor, mert akkor az öregebbje már otthon lézeng, míg este 6-kor Tarkan hangja takarta be a villanyoszlopokat a fiatalabb generációnak...

De például hallottam onnan már irtó hangerőn, egymás után ötvenszer a drogosteát, amit józan ember nem hallgat ennyiszer, hacsak nem honfitárs...

2 komment

Címkék: blog tarkan fülöp-szigetek vendégmunkások do you sprechen magyar nációk egymás mellett munkásszálló

A Bándy Kata sztori

2012.07.27. 17:03 :: Doyou Sprechen

Ma egyik ismerősöm megosztott Facebook-on egy kvází kérdőívet, hogy ugyan már mit érdemeljen Bándy Kata gyilkosa. Életfogytiglant, halálbüntetést...stb. csak az nem volt köztük, amit én szerettem volna, vagyis faszom tele van a B.K sztorival...

Mert tényleg szörnyű dolog a gyilkosság és borzasztó így elveszíteni egy gyereket (és bárkit), de az is borzasztó, amikor a három éves Pistike eltűnik és jó, ha az utca lakóit meg a helyi focicsapatot mozgósítani tudják a szülők...

Na. Mi ebből a történetből a tanulság?

1. Ahhoz, hogy eltűnésed esetén hamar megtaláljanak, szükséged van egy aktív Facebook profilra, és sok-sok ismerősre, akik szintén naponta aktívkodnak arrafelé, de főleg megosztanak...

2. Az sem árt, ha olyan helyen dolgozol, ahol foglalkoznak eltűnt személyek keresésével (is), és ezen a helyen lehetőleg olyan munkát végezz, amivel kapcsolatban állhatsz az igazgatótól kezdve a portásig, ergo lehetsz vécés néni is, csak annak nem olyan kellemes a csengése...

3. Jó, ha fiatal vagy, mert 30 fölött azt találják rád mondani az emberek, hogy sokéves munkanélküli bánatodban világgá mentél szerencsét próbálni, ezért kutya nem keresne...kivéve persze, ha valahol Nyugaton felvitte Isten a dolgodat és Jankó bácsiéknak kell egy kis lóvé a telekbővítéshez...

4. Az sem baj, ha nem Ágyőbimbuó településen laksz, mert ott nincs térfigyelő kamera, ami arra enged következtetni, hogy voltál ott, aztán meg nem, ezért mindenki elhiszi, hogy csak a búzamező és a kukoricatábla között kapálsz valahol és a pálinka megtette hatását...

5. Ha szép vagy, akkor feltétlenül legyél okos is, különben először prostiként fognak utánad nézni Angliában...

6. Ne kiskorú legyél, mert őt két nap után már csak a szülei keresik...

7. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor csak a monogramodat fogod viszontlátni a körzeti havilap utolsó hasábján, kb. az időjárásjelentés és a lottószámok között...

Vagy:

Hívd a 112-t, ott majd kapcsolnak, és 48 óra elteltével talán...

4 komment

Címkék: blog gyilkosság do you sprechen magyar Bándy Kata