Volt pezsgő és vörösszőnyeg, mi meg dobáltuk az aprópénzt a srácoknak...
Élveztem a ceremónia minden pillanatát, és nem csak azért, mert a főszereplők férfiak voltak. Na, lényeg a lényeg: az egyik cseh kolléganőm fia érettségizik, és itt a cseheknél az a szokás, hogy a szalagavatónak nevezett puccos partit ilyenkor novemberben rendezik, ami azért mégis csak jobb, mint nálunk odahaza a februári csinnadratta, mert így még jobban lehet hangolódni a karácsonyra...
Hát kérem szépen, ez egy műszaki szakközépiskola, két végzős osztállyal, kábé hatvan diákkal, amiből kettő a lány, mert a csajok nem nagyon szeretnek elektroműszerészek és autószerelők lenni, de biztos jó lehetett nekik az elmúlt négy év, mert smink nélkül és kócosan is szerethették őket, meg piszkos munkásruhában és kissé koszos pofikával különösen vonzó egy nő, kezében csavarhúzóval...
Én igen, de tényleg igen nagyon bámultam, milyen profi módon van itt a diákokra kiélezve a szalagavató, mert végül is ez az egész műsor nekik készül, és azon kell legyen a hangsúly, hogy jól érezzék magukat, nem pedig azon, hogy majdnem ugyanolyan uniformisban – mert ugye Petikének Justin Bieber ruha kell, Gáborka meg a Gucci legújabb kampányára esküszik, szóval huszonöt főből, jó ha négynek egyforma az öltönye...-, és rendezett sorokban vonuljanak, baszki, nehogy két centivel odébb álljunk, mert a lelátóról egyből kiszúrják a rivális iskola diákjai, hogy mekkora lúzerek vagyunk mi még ebben is...
Na. Jöttek a srácok. Csinos egyensötétszürkében, és valami Vangelis: Amerika meghódítása-féle zenére két sorba rendeződtek, aztán a két sor közé a szervezők vörös szőnyeget terítettek, és ekkor már kezdtem magam kicsit Oscar-gálán érezni, csak éppen nem volt mögöttem (előttem, alattam...) fotós-hadtest...
Aztán a két osztályfőnök gyorsan fellibbent a színpadra és a moderátor általam is érthető kiejtéssel közölte, hogy akkor mi most ezen a harcos földön felavatjuk a fiainkat...
És egyenként szólította a diákokat, de nem úgy, mint szocializmusból itt ragadt igazgatónéni a falusi tornaünnepélyen szekrényugrásban első helyezett Józsikát, nem, baszki, nem. Hanem úgy, mint bokszmeccseken a profi bokszolókat szokás, és miközben diákunk diadalittasan végigvonult a vörös szőnyegen, a közönség konfettiesőt zudított rá, és természetesen egy általa választott dalrészlet bömbölt a hangfalakból...
És még nincs vége a történetnek. Emberünk felsétált a színpadra, ahol már várta osztályfőnöke, és nem holmi szalagocska-darabocskát biggyesztett a gallérjára, hanem terjedelmes méretű szalagköteget kapott, amit láthattál már szépségkirálynőkön is, és a szalagon pedig emberünk neve, beceneve (szexuális szokása, ki amit akart...) díszelgett, mert ugye azért ez mégis csak egyszer van az életben, legyen már névreszóló...
De még mindig nincs vége. Na kispajtás, szerinted mit kaptak még a nagykorúvá vált érettségizők? Igen, a szál virág talált, süllyedt, de volt még más is. Egy pohár pezsgőt baszki...
...amit aztán gyorsan fel is hörpintettek, és hogy a pohárnak is legyen valami haszna, abba gyűjtötték össze az aprópénzt, amit a nagyérdemű a ceremónia alatt folyamatosan közéjük szórt...
...és ahogy láttam, volt olyan szerencsés fickó, aki még öt pohár pezsgőre valót guberált ezen módon össze...
De például nem volt ötfogásos vacsora, mert mi a fasznak, hiszen nem zabálni, hanem bulizni jöttünk, viszont volt két bár, mert piálni kell a sárga földig, és meghívni egy abszintre az ofőt, aki aztán a pultnál ülve kér még kettőt, mert úgy teljes a szalagavató, ha ő is részegen megy haza...
Éjfélkor még fellépett egy hip-hop csoport, és a felavatottak bikinire vetkőztek, aztán folytatódott a kollektív duhajkodás, még a hajam is kapott valami töményet, de baszki, jól éreztem magamat, mintha nem is hivatalos iskolai rendezvényen lettem volna...
