Ha kihajlik a járdára Pista bácsi almafájának egy ága, ugye nem szedünk róla...Vagy?...
Mert engem sikerült úgy nevelni, hogy az nem miénk. Mert már gyerekkoromban mentek az anekdoták arról, hogy a tinédzser apám és a haverjai hogyan húztak nyúlcipőt, ha csentek néhány körtét a járdára kihajló ágakról, és hogyan kiabált utánuk Pista bácsi a botját lengetve, hogy "lopós kölykei, megmondalak apátoknak"...
Így aztán arra lettem ítéltetve, hogy a járdára kihajló ágról nem szakítok gyümölcsöt bazmeg. És nem sétálgatok hirtelen ötlettől vezérelve a kamillavirágos réten, mert az meg a Józsiéké, és ha észreveszi, hogy letapostad a marháknak szánt füvet, akkor "hű bazmeg de nagy balhé lesz"...
És nem állok meg kocsival az útszélén, az árokparton, senki háza előtt, mert "kijön a tulaj és műsort rendez, hogy nem tudja rendesen lenyírni a füvet, mert felszórtam kaviccsal..."
Meg amúgy sem szabad senki háza előtt parkolgatni - kivéve, ha meghívott vendég, ill. időpontra várt személy vagy-, mivel a háziak "biztos találnak valami kifogást, ami miatt nem tetszik nekik, hogy a kocsiddal eltakarod a kilátást két percre..."
De például a kerítés előtt díszelgő virágok lehullott szirmait sem érdemes gyűjtögetni akár hóbort, akár későbbi magáncélra történő felhasználás miatt, mert Manci néni "összesöpri azt komposztnak, ha meg nem, akkor is ideges lesz, mert nem az ő szemétkupacába kerül..."
Na. Szóval apám-anyám valahogy így tanította nekem, miért építenek kerítést a magyarok, és egyesek miért vezetnek bele áramot, és milyen fontos létjogosultsága van a járdának meg az árokpartnak akkor, ha ott bármi olyan dolog történik, amire a háziak nem készültek fel, és ez alól csak a hóbucka a kivétel, mert azt nyugodtan lapátolhatod, hiszen nehéz fizikai munkával jár és nem Józsi bácsi ültette...
Ilyen ronda érzésekkel tarkítva kellett megállnunk egy iciri-piciri osztrák faluban, mert a gyereknek éppen akkor pisilnie kellett. A jelzéstől számított 30 másodpercben gyorsan elhadartam a páromnak, hogy "lehet fél óra múlva a helyi rendőrörsön leszünk, mert gyerek lepisilte Jürgen úr árokparti pázsitját, vagy mert az autónk kereke mély nyomott hagyott Müllerék háza előtt..."
És párom is hasonló gondolatokkal küzdött, pedig ő Magyarország másik végében nőtt fel, de arrafelé is így nevelték a gyerekeket...
Na. Láttunk egy játszóteret, mellette parkolóféleséget, ahol állt már két másik jármű, "talán nem magánterület"- morfondíroztunk...
Kiszálltunk. Gyereket pisiltettük a fűben. Játszótéren negyvenes nő fűnyíró traktorral tolja. Vigyorog és integet, hogy vigyük oda a kölyköt, ráülteti a térdére, és viszi egy kört...
Út túloldalán kamaszok távirányítós repülővel szórakoznak. Bólintanak, köszöntenek...
Jön egy biciklis férfi, int és csenget a gyereknek mosolygó arccal...
Ekkor döntöttünk úgy, hogy kipróbáljuk a csúszdát...
Amikor ismét bepakoltuk magunkat az autóba, és folytattuk utunkat, négy-öt anyuka az utolsó ház teraszáról még integetett nekünk búcsúzóul...
Persze lehet, hogy ha magyar rendszámú kocsival vagyunk, akkor...
