Volt egy szívós ügyfelünk. Főnök szerint “náci paraszt.” Olyan fajta, aki tényleg hiszi, hogy földrajzilag Ausztria az utolsó Birodalom, utána már csak gyarmatok vannak...

Egyik nap jön oda hozzám a főnök:

• Te Julcsi (ez egy ősmagyarnak gondolt latin eredetű név). Vittem puccos étterembe, kapott ajándékba nevére gravírozott bort, már olyan árajánlatnál tartok, ami szégyen a cégre nézve, és nem enged.

• Figyelj! Tudsz te valamit erről a fasziról?

• Egy náci paraszt. Vagy mire gondolsz? Háborús bűnös-e?

• Dehogy, dehogy. Például mik a szexuális szokásai, mert egy jó magyar szopásért cserébe lehet...Naaa, ne nézz már rám ilyen döbbenten, csak viccelek. Szóval én arra gondoltam, mi a hobbija meg ilyenek.

• Nem tudom. Miért? Fontos ez? Egy Saab-bal jár.

• Persze, hogy fontos. Lehet nem is szereti a bort, csak a jólneveltsége miatt fogadta el.

• Ez??? Jólnevelt??? Egy tehén-féleség lóg a belső tükrén. Jólnevelt...Az...

• Tehén? Nem kereszt? (Ezeknek a németeknek annyi fizetett, egyházi ünnepük van, hogy szent nincs annyi. A második világháború után biztos mélyen magukba néztek, és megvilágosodtak...) Hmmm....Lehet a tejet szereti. Mi lenne, ha vidékre vinnénk...

• Tegyed. De ne reménykedj...

Másnap sportcipő-farmerbe bújva szedtem össze a pasit a hotelban. Kérdem tőle: Haben Sie Lust Ungarn zu entdecken? Volt neki. Szóval mentünk vidékre. A magyar értelmező szótár szerint vidék minden olyan hely, ahol nincs ATM és Mekdonálc. Na, mi ennél azért közelebb mentünk, mert igen messze azért mégse lehet utazni fél nap alatt...

Ismertem egy csárdát, ahol jól főznek, mert egyszer ettem ott, és ízlett és nem kaptam szalmonellát. Rendeltem vadpörköltet nokedlivel, a náci parasztnak is azt. Te.., olyan elégedett ábrázattal nyalta a szaftot, mintha otthon lenne. Azt mondja: “Finom. Igazán finom.” Aztán mesélt arról, hogy a szüleinek tehenészete van, amit az öccse és annak családja vezet most, mivel őt (a náci parasztot) nem érdekelte a mezőgazdaság, de mindig is imádta a frissen fejt tejet, csak a trágyát meg nem, ezért van az, hogy most vele anekdotázom, és nem az öccsével. Valahogy eképpen magyarázta...

Na. Mi lenne, ha kaja után adnánk a gyomornak némi vizuális ismertetőt, körsétát tennénk egy közeli családi gazdaságban, ahol biztos van tehén is, mert ilyen helyeken ez az állat többedmagával gyakran elő szokott fordulni. A tulajok bámultak is ránk, mint borjú az új kapura, hogy akkor “mi itten most felmérést akarunk készíteni valami országos statisztikához, vagy csak szétnézünk, ami kicsit furcsa, mert ide kirándulók még nem jöttek.”

Viszont a náci parasztnak tetszett. Azt mondja: “Mintha csak a szüleimnél lennék. Persze más a berendezés és a környezet, de az érzés ugyanaz.” Ennek tényleg örültem én is. Úgy értem: ha a fíling isdöszém, akkor mindegy, hogy vécépapírt használsz vagy a kezedet...

Frissen fejt tehéntejet nem kaptunk, mert a reggeli fejést már lekéstük, az estihez pedig még korán volt. De az asszony hozott házi füstölt kolbászt, és a német látszólag azzal is beérte...

Tuti kis napunk volt. Hazafelé már szinte fülig ért a szám nekem is, de csak azért nem, mert mégis csak ügyfél bazmeg, nem veregethetem hátba, hogy “ugye Hanzi milyen szuper neked a magyar gyarmatokon...”

Másnap jött az irodába, és elfogadva az eredeti árajánlatot (azt mondta átgondolta, és jó lesz) üzletet kötött a céggel.

Szentül hittem, hogy a főnök csak próbára tett. Aztán láttam arcán a bájos hitetlenkedést, és rájöttem, hogy csak egy tapló Gucci-ban. Persze nem árultam el neki, nehogy holnap szerényen Hilfiger-ben másszon ide reggel 9-re, mert a munkaidő 8-kor kezdődik...

De rendes tapló volt, mert pár hónap múlva másik munkahelyre ment, és engem jelölt ki utódjául részlegvezetőnek...