Az a baj a magyar kollégákkal, hogy bölcsinek nézik a munkahelyet...
Két választási lehetőséged van, amikor egy akármilyen melóban nekiállsz dolgozni:
-
Dolgozol, és elégedett vagy a fizetéseddel.
-
Dolgozol, és kussban maradsz.
Olyan, hogy dolgozol és elégedetlenkedsz, olyan kurvára nincs. Mert akkor már nem dolgozol, hanem kibaszol azzal a munkatársaddal, aki amúgy rendesen dolgozik és elégedett, vagy rendesen dolgozik és kussol. Az előbbi típus azért elégedett, mert valamilyen úton-módon (és ez lehet erkölcsös vagy erkölcstelen, ami a dolog szempontjából teljesen mindegy) ki tudta magának kaparni a gesztenyét. Az utóbbi meg azért kussol, mert tudatlan vagy elfogadta a helyzetet. De ezek az állandóan elégedetlenkedő tuskók olyan mélyre képesek húzni a színvonalat, hogy a Mikulás virgácsot se hoz nekik...
Ott volt például a portán a Karesz. Talán nem is volt olyan nap, hogy ne káromolta volna a faszfej irodistákat, akiknek a picsája alá van téve minden, nyáron légkondi, télen saját elektromos melegítő és viszik haza a nettó 150-et a semmiért, míg ő itt gürizik a portán nettó 90-ért...
Kérdem egyszer tőle:
-
Karesz, mondja, magának amúgy mi a szakmája?
-
Eredetileg? Eredetileg villanyszerelő vagyok.
-
Miért nem keres ilyen munkát?
-
Viccel! 53 évesen hova vesznek engem fel villanyszerelőnek?! Mindenhová a fiatal kell, aki nyelvet is beszél, csak azt nem tudom, az miért fontos.
-
(Röhögök.) Ezt most komolyan gondolja?! A HR-es ma már szóba se áll azzal, akinek az életrajzában nincs megjelölve a nyelvtudás, függetlenül attól, tolmácsot vagy ácsot keresnek. Meg aztán lehet holnap egy szíriai menekültet kap segédnek maga mellé, azzal meg ugye magyarul nehezen boldogul.
-
Akkor is. Én megettem már a kenyerem javát, ne kívánja tőlem senki, hogy tanuljak még arabul is. Nettó 90-ért. Ennyi pénzért más fel sem kel az ágyból, nekem meg esőben is ki kell mennem kaput nyitni, ha éppen megint elromlott az a kurva távkapcsoló. Maga irodista. Árulja már el nekem, miért fizetik túl magukat? Telefonkagylót felemelni és nyomkodni az entert, azt én is tudok, kevesebbért is.
-
Karesz! Hol volt maga, amikor a magával egyidős főkönyvelőnk a számvitel jegyzetét tanulmányozta?
-
Háát gondolom melóztam már a termelőszövetkezetben, ami azóta már megszűnt. De az is lehet, hogy a zsiványokkal duhajkodtam valamelyik kocsmában.
-
Látja Karesz! Ezért vannak az irodisták túlfizetve...Maga még azért örüljön már egy kicsit, hogy nem minimálbért kap, és ezért nem csirkéket kell darabolni mínusz 5 fokban. Meg azért is, mert délután 5-kor senki nem jelenti be magának, hogy akkor túlóra 8-ig és ilyenek...
-
Akkor is bassza meg. Akkor is. Nettó 90-ért...és esőben kaput nyitni...
Persze az irodistákat sem kellett félteni. Csak az én részlegemem volt négy ember, akinek a kezébe inkább csörgőt adtam volna, mint munkát. Volt a Bettike, aki már anyaként kezdte a munkavállalást 22 éves korában. Ő bazmeg nem volt tekintettel másra, csak a gyerekre. Ha túlórázni kellett, na, őt aztán senki ne zaklassa ilyennel, mert ki hozza haza gyereket az oviból, meg ki főz neki vacsira tejbepapit. Igazán megértő voltam. Az elején. Mikor leültem vele megbeszélni, hogy oké, oké, majd a többi gyerektelen kolléga marad este 8-ig, de jövő héten cserébe neki kell nyomnia a műszakot, legalább az egyik délután az ötből. Bólintott, aztán jövő héten adott napon délután 4-kor közölte, hogy gyerek beteg, feltétlenül haza kell mennie, és ezt a kellemes szokását havonta kétszer-háromszor gyakorolta is ebben a formában...
Aztán volt Gyurika. Ő nyájas volt, és sokszor használta a mindjárt kész lesz mondatot, de ha mentem hozzá, hogy akkor mi a helyzet, vagy cigiszünetet tartott az udvaron, vagy pihiszünetet a youtube-on. De szívesen túlórázott, mert azért pénz járt, és akkor is csinált túlórát, ha amúgy végzett volna a feladatokkal a rendes munkaidőben, csak ha kicsit többet tartott ilyen-olyan szüneteket, akkor még bent lehetett maradni pénzért öt után is...
És Ildi meg Kati. Na. Őket egyszer sem hallottam az ügyfél kéréséről tárgyalni, de annál többször az aktuális Barátok közt afférokról, hogy szinte Gézának szólították Mr. Kinget a telefonban. A tíz perc szünet az mindig 20 perc volt náluk, és a 8 órás munkakezdés a számítógép előtti kakaó-kifli-freemail triumvirátussal indult, mert végül is kurvára ráérünk, meg valaki más majd úgyis elvégzi helyettünk, nem?...
Együttműködni, hát azt egyik sem tudott. Egy olyan kérdésre, mint a “ki vállalja be a március 15-én érkező klienst” a négy kolléga negyvenöt kifogást gyártott, igen csak dühös hangnemben, de higgadtan kompromisszumot keresni, na azt nem lehetett. Ugyanez volt a képlet a szabadságolás esetében is. Csapatmunka semmi, egyéni érdekek toronymagasan. Szinte sajnáltam, hogy Karesz nem beszél nyelveket...
Aztán kiutaztam Németországba, és csodálkoztak rajtam a munkatársak, amikor magyarázkodni akartam, miért kell a túlóra...
Később részletezem.
