Olyan, hogy a takarító szólt: “most akkor lécci hagyd el a helyet, mert porszívóznom kell alattad”, olyan nem fordult elő...

Soha nem sikerült a német munkahelyemre úgy érkeznem, hogy első legyek. Akkor sem, ha reggel 6-kor toppantam be. Valamelyik kolléga mindig megelőzött. És bazmeg nem a beparkolásnál, vagy a liftajtóban. Nem. Már két üzleti levelet elkészített meg három árajánlatot. Mondjuk az is igaz, hogy soha nem kérdeztem: az irodában aludt-e...

Ezek a németek úgy dolgoztak, mintha a munka kéthetes családi vakáció lenne. Olyan felszabadultan. A fingatós feladatokat is. Féltem is, ne hogy észrevegyék, én topis magyar mennyire belemélyedek. A problémákat úgy vitatták meg, mint az előző esti Thomas Gottschalk show-t. Kedélyesen. Közben persze sziporkáztak a jobbnál jobb gondolataik. Én őket munka miatt levertnek soha nem láttam...

Huh. Egyszer mindenképpen be akartam fejezni fél 5-kor a munkát. Egy üzletbe igyekeztem ajándékot venni a másnapi hazaút előtt. Jön hozzám a kolléga, kérdi: Mitől vagy ilyen gondterhelt? Igen, ezen az okos magyar fejemen nagyon észrevehető volt, hogy bazmeg én innen most szükségből, de indulni akarok. Mondom hát néki, hogy mi fáj. Erre ő: Ne viccelj már! Mi ebből nem csinálunk ügyet. Lelépsz, holnap bejössz fél órával korábban és mindenki boldog...

És tényleg így csinálták. Volt, aki távozott fél 2-kor, mert hivatalba ment. Aztán visszajött 3-kor és maradt este 8-ig. És senki nem sietett a főnökhöz, hogy bazmeg főnök, adj fél nap szabit. Nem. Mert egymás között zsírozták. Ma én segítek neked, holnap te segítesz nekem. Ha két kolléga pattant, akkor a harmadik vitte a másik kettő melóját. És bírta. És nem sírt. És nem ugrott a főnökhöz, hogy ejnye-bejnye a Pisti már megint brühühü...

Te. Fejből tudták mikor ér véget a szünet. Másodperccel sem később tértek vissza. Pontosan akkor, amikor. Mint a robotok. De kiegyensúlyozott és vidám robotok voltak. Kérdeztem egy alkalommal Ulrikétől:

• Figyelj már Ulrike! Neked van családod?

• Hogyne. Már hat éves a lányom.

• És nem hiányol, ha este 8-ra érsz haza?

• Ugyan már! Kicsi kora óta mobilitásban él. Tudja, hogy ha napsütötte tengerparton akar nyaralni, akkor anyának, apának dolgoznia kell.

• Na de mégis. Azért csak te vagy az anyja. Olyan, hogy anyai ösztön biztos van benned.

• Persze. Csak én gyerekkorom óta abban a tudatban nevelkedtem, hogy a boldog család mögött sok munka áll. Hiába mondják, hogy szegénységben is lehet boldogan élni. Magyarázd ezt el egy három éves gyereknek, aki azt látja, hogy a szomszéd fia kap Milka csokit, míg ő nem. Persze nem a csokin múlik, de a lényeget érted, ugye?

Értettem én nagyszerűen. Nem akartam kiábrándítani, hogy például az én szüleim is írtó sokat melóztak, de bazmeg örültem, ha kaptam egy Bocit. (Mert ugye a Milka késve érte el csak hazánkat...)

És ezek a németek tényleg a munkának élnek. Szerintem a házassági évfordulókat is aszerint ünneplik, hogy van-e leltár akkortájt vagy sem. Jah. Még a szabadságot is úgy kérték ki, hogy az a cégnek kellemes legyen. Kedden vagy szerdán. Hétfőn soha. Mert akkor hajtás van. Szóval nem nézek idétlen fejjel, amikor hallom, hogy ők az EU mozgatórugói. Meg lehet az EB-t is megnyerik...

Na. Többnyire este 6-7 körül indultam haza. Mert nem volt hat éves lányom. Meg amúgy is. Mert náluk így volt szokás. A takarító nem vert szemmel senkit, ha alattunk még nem tudott porszívózni, és várnia kellett. Persze nem böfögött oda senkinek, hogy “húzz lécci el, mert én is dolgozni szeretnék, és veled ellentétben nem maradok itt még két órát.” Nem vicc, a magyar cégemnél volt ilyen eset. Konkrétan velem. A csaj roppant dühös volt, mert fél 6-kor se, aztán fél 8-kor még mindig nem. Odabaszta az asztalomra a kulcsokat, hogy “akkor zárkódj be magad mögött”. Nem értettem ezt. Nekem is volt kulcsom...

De ez a német takarító (lehet török vendégmunkás volt, mert sötét volt a bőre) nem izgatta magát ilyenek miatt. Ahol volt szabad hely, ott végezte a munkáját. Ahol nem volt, ott meg ugye nem. Visszajött később, és ha még mindig nem, akkor megcsinálta reggel. Vagy egy kollégája a déli ebédszünetes lézengés alatt. A takarító soha nem anyázott senkit, mert a 9-ig tartó műszakját 7-kor szerette volna befejezni...

Huh. Most, hogy a Milkát felidéztem, beugrott, amikor apámmal és a Trabival Ósztriában jártunk karácsony előtt, és én kurvára féltem, ne hogy a határőr elvegye a Képes Biblia könyvemet...

Nyugi, írok majd erről is.