Do you sprechen magyar?

Az a baj a magyar kollégákkal, hogy bölcsinek nézik a munkahelyet...

Két választási lehetőséged van, amikor egy akármilyen melóban nekiállsz dolgozni:

1. Dolgozol, és elégedett vagy a fizetéseddel.

2. Dolgozol, és kussban maradsz.

Olyan, hogy dolgozol és elégedetlenkedsz, olyan kurvára nincs. Mert akkor már nem dolgozol, hanem kibaszol azzal a munkatársaddal, aki amúgy rendesen dolgozik és elégedett, vagy rendesen dolgozik és kussol. Az előbbi típus azért elégedett, mert valamilyen úton-módon (és ez lehet erkölcsös vagy erkölcstelen, ami a dolog szempontjából teljesen mindegy) ki tudta magának kaparni a gesztenyét. Az utóbbi meg azért kussol, mert tudatlan vagy elfogadta a helyzetet. De ezek az állandóan elégedetlenkedő tuskók olyan mélyre képesek húzni a színvonalat, hogy a Mikulás virgácsot se hoz nekik...

Ott volt például a portán a Karesz. Talán nem is volt olyan nap, hogy ne káromolta volna a faszfej irodistákat, akiknek a picsája alá van téve minden, nyáron légkondi, télen saját elektromos melegítő és viszik haza a nettó 150-et a semmiért, míg ő itt gürizik a portán nettó 90-ért...

Kérdem egyszer tőle:

• Karesz, mondja, magának amúgy mi a szakmája?

• Eredetileg? Eredetileg villanyszerelő vagyok.

• Miért nem keres ilyen munkát?

• Viccel! 53 évesen hova vesznek engem fel villanyszerelőnek?! Mindenhová a fiatal kell, aki nyelvet is beszél, csak azt nem tudom, az miért fontos.

• (Röhögök.) Ezt most komolyan gondolja?! A HR-es ma már szóba se áll azzal, akinek az életrajzában nincs megjelölve a nyelvtudás, függetlenül attól, tolmácsot vagy ácsot keresnek. Meg aztán lehet holnap egy szíriai menekültet kap segédnek maga mellé, azzal meg ugye magyarul nehezen boldogul.

• Akkor is. Én megettem már a kenyerem javát, ne kívánja tőlem senki, hogy tanuljak még arabul is. Nettó 90-ért. Ennyi pénzért más fel sem kel az ágyból, nekem meg esőben is ki kell mennem kaput nyitni, ha éppen megint elromlott az a kurva távkapcsoló. Maga irodista. Árulja már el nekem, miért fizetik túl magukat? Telefonkagylót felemelni és nyomkodni az entert, azt én is tudok, kevesebbért is.

• Karesz! Hol volt maga, amikor a magával egyidős főkönyvelőnk a számvitel jegyzetét tanulmányozta?

• Háát gondolom melóztam már a termelőszövetkezetben, ami azóta már megszűnt. De az is lehet, hogy a zsiványokkal duhajkodtam valamelyik kocsmában.

• Látja Karesz! Ezért vannak az irodisták túlfizetve...Maga még azért örüljön már egy kicsit, hogy nem minimálbért kap, és ezért nem csirkéket kell darabolni mínusz 5 fokban. Meg azért is, mert délután 5-kor senki nem jelenti be magának, hogy akkor túlóra 8-ig és ilyenek...

• Akkor is bassza meg. Akkor is. Nettó 90-ért...és esőben kaput nyitni...

Persze az irodistákat sem kellett félteni. Csak az én részlegemem volt négy ember, akinek a kezébe inkább csörgőt adtam volna, mint munkát. Volt a Bettike, aki már anyaként kezdte a munkavállalást 22 éves korában. Ő bazmeg nem volt tekintettel másra, csak a gyerekre. Ha túlórázni kellett, na, őt aztán senki ne zaklassa ilyennel, mert ki hozza haza gyereket az oviból, meg ki főz neki vacsira tejbepapit. Igazán megértő voltam. Az elején. Mikor leültem vele megbeszélni, hogy oké, oké, majd a többi gyerektelen kolléga marad este 8-ig, de jövő héten cserébe neki kell nyomnia a műszakot, legalább az egyik délután az ötből. Bólintott, aztán jövő héten adott napon délután 4-kor közölte, hogy gyerek beteg, feltétlenül haza kell mennie, és ezt a kellemes szokását havonta kétszer-háromszor gyakorolta is ebben a formában...

Aztán volt Gyurika. Ő nyájas volt, és sokszor használta a mindjárt kész lesz mondatot, de ha mentem hozzá, hogy akkor mi a helyzet, vagy cigiszünetet tartott az udvaron, vagy pihiszünetet a youtube-on. De szívesen túlórázott, mert azért pénz járt, és akkor is csinált túlórát, ha amúgy végzett volna a feladatokkal a rendes munkaidőben, csak ha kicsit többet tartott ilyen-olyan szüneteket, akkor még bent lehetett maradni pénzért öt után is...

És Ildi meg Kati. Na. Őket egyszer sem hallottam az ügyfél kéréséről tárgyalni, de annál többször az aktuális Barátok közt afférokról, hogy szinte Gézának szólították Mr. Kinget a telefonban. A tíz perc szünet az mindig 20 perc volt náluk, és a 8 órás munkakezdés a számítógép előtti kakaó-kifli-freemail triumvirátussal indult, mert végül is kurvára ráérünk, meg valaki más majd úgyis elvégzi helyettünk, nem?...

Együttműködni, hát azt egyik sem tudott. Egy olyan kérdésre, mint a “ki vállalja be a március 15-én érkező klienst” a négy kolléga negyvenöt kifogást gyártott, igen csak dühös hangnemben, de higgadtan kompromisszumot keresni, na azt nem lehetett. Ugyanez volt a képlet a szabadságolás esetében is. Csapatmunka semmi, egyéni érdekek toronymagasan. Szinte sajnáltam, hogy Karesz nem beszél nyelveket...

Aztán kiutaztam Németországba, és csodálkoztak rajtam a munkatársak, amikor magyarázkodni akartam, miért kell a túlóra...

Később részletezem.

Nem elég angolul tudni, kell a gondolatolvasás is...

Iskolapadban nyelvet tanulni az ostoba is tud. Mert amíg a tanár arról magyaráz, hogy az autó az car, és ez az én autóm, az this is my car, addig külföldön szétlopják a bőröndjeidet a kocsid csomagtartójából, ha nem ismered a helyi dialektust...

Először azt hittem, hogy anyanyelvi beszélővel érintkezni a legrosszabb. Hogy miért? Mert ő tíz szinoníma közül választhat, míg te csak hármat sajátítottál el a szótárból. Azt is hittem, hogy a tájszólásban megszólalók tudnak fingatósak lenni. De nem. Mert két perc után rájössz, hogy a német "sell" nem benzinkút, hanem gyorsításra ösztönzés, különösen ha kurva dühös ügyfél várakozik a vonal túloldalán...

Angolul beszélő nem angol ajkúak. Azok a legdurvábbak. Persze nem a magyarok, csehek, oroszok, mert ezek a nációk (és még sok más, akiknek rágós az anyanyelvük) ízesen beszélnek, szinte látod a szavakat kibújni a szájukból. Na. De az ázsiaiak. Azoknak úgy sustorognak az angol mondataik, hogy az az érzésed, eldugult a füled vagy valami ilyesmi...

Voltam thai masszázson Phuket városában. Én ilyen távoli helyeken szoktam nyaralni a fizetésemből, mert arrafelé több a mosolygós kurvaszegény ember, míg errefelé a kurvamérges kurvaszegény ember a sok, és én szívesebben adom a pénzemet az előbbi csoporthoz tartozóknak, mint az utóbbi csoport tagjainak...Miért? Mert a mosolygós kurvaszegény emberek nem irigyek a tiszta bőr cipődre, ők annak örülnek, ha te is velük örülsz. Ezért is élnek tovább...

Szóval érkeztem a masszázsra. Kicsi, duci csaj, fültől fülig vigyorral arcán, alig látom a szemét. Kérdi: ha extra fizetek, akkor le is vetkőzik. Mondom: az jó, az jó, de maradjunk az eredeti tervnél. Nem vagyok szűz, viszont ez a masszázs fájt. Járt a hátamon, mint éhes gyerek a éléskamrában. Egyszer csak így szólt: Juko. Nem vitte fel a hangsúlyt. De le se. Juko. Igen érzéki pillanat volt, mert fájdalomtól csapzott pofám nem tudott mit visszaröffenteni. Juko. Ez most miez? Ige? Főnév? Vagy a csaj azt hiszi néhai jugoszláv állampolgár vagyok, csak erősen töri a jugó szlenget...

Szar volt na. Nem értettem mit akar. Neki is kurva szar lehetett, mert ötször ismételte meg, és én basztam reagálni rá. Végül úgy döntöttem, szembenézek vele, talán szájról jobban tudok olvasni, és kiderül, hogy a juko egy egyszerű this is my car mondat...

Na. A csaj mutogatni kezdett a bőrömre és színészkedte a fázós figurát. Na bazmeg! Szóval ez a juko. You are cold. 

Ezért nem célszerű csak iskolapadban nyelveket tanulni...

Ha nem tartozol egyik kategóriába sem, akkor kapcsold ki a számítógépedet kisfiam, és menj le a játszótérre hintázni...

1. Nincs szakmája és lusta: Segélyekért jár. Szomszéd jön, hogy vághat fát nála, fizet is pénzzel, meg koszttal is, de "az éhbér, és különben is ne nézz má' rászorulónak"...

2. Nincs szakmája és serény: Lopni jár. Kollektíven színesfémet, egymagában időt a háziorvosi rendelőben. Majd szieszta valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben. Vagy villámlátogatás Kanadába a rokonokhoz. Eközben Etus az 1. csoportból segélyeket kérvényez...

3. Nincs szakmája és sokat keres: Mallorcára szöktetett kibukott diáklány. Vagy közgazdásznak készült ifjú, aki félúton hitet váltott és politikus lett...

4. Nincs szakmája de törekszik: Tanuló...vagy Matyika a 2. csoportból...

5. Van szakmája és boldog: Informatikus...mert a kockák nem tudnak gurulni a lejtőn...

6. Van szakmája és ezt ki is kéri magának: Tanár...mert az ő munkája fontos, a pékeké nem, és ők tudnak valahová tömörülni, a pékek meg nem...

7. Van szakmája, csak néha nem látszik: Orvos...mert csinálja, csinálja, ha lát Benned anyagi kurázsit, akkor jobban csinálja...

8. Van szakmája, de minek: Multinál dolgozó bölcsész...akkor ezt mindenki érti...

9. Van szakmája, csak nem az: Bizbasz-összeszerelő gyártósoron dolgozó dísznövény-kertész...

10. Van szakmája és szereti: Művész...

11. Van szakmája, csak nem tud róla: Három éves Zolika vírust küldött apuka gépére...

12. Biztos van valami szakmája: Vállalkozó...médiaember...

13. Van szakmája, de fél feladni: Leendő anyuka...

14. Van szakmája, de pihen: Nyugdíjas...vagy közalkalmazott különösen 20 év munkaviszony után...

15. Van szakmája, de nem pihen: Nyugdíj mellett dolgozik...

16. Van szakmája, de belehal: Rokkantnyugdíjas...kaszkadőr...minimálbért keres...

17. Van szakmája és lusta: Ál-rokkantnyugdíjas...vagy tartós beteg, aki a kocsmázáshoz nem elég beteg...

18. Van szakmája és serény: Kezdő munkavállaló, aki a hétvégi bulikra gyűjt...

19. Van szakmája: Külföldön dolgozik...

Szóval boldogok a bohócok és a csúcsfejek...

Sok okos ember dolgozik egy cégnél, de a HR-es a legokosabb...

Te. Olyan változatos részleg, mint a HR, ritka kevés van. Tinédzser szopósarctól kezdve válltöméses Holle anyóig mindenki melózik ott. Jah, és persze '90 előtt munkaügyisnek hívták őket, csak azóta ciki lett használni a magyar nyelvet, mert az angolt érti már a pöcsével játszadozó ovis Pistike is (igen, a WTF már jel lett az óvodában, csak nem a szekrényeken, hanem egymás pofájába dörgölve...), és mert oroszul nem beszél az új generáció (nem a rendszerváltás utáni, hanem a gogülön felcseperedett...), a régi generáció meg már elfelejtette...Megboldogult nagyapám kérdezte egyszer:"Jányom, te milyen ábécéshez jársz munkát keresni?" Nem tudom Papi, de sok a lejárt szavatosságú áru...

Szóval legyen HR, mert az rövid és szép is. De nem ám háerr, hanem éjdzsár bazmeg, mert úgy menő. Ha azt mondod neki háerr, ledöf egy közelben álló fikuszkaróval. A Holle anyókat kedvelem, mert kinyomtatják az önéletrajzot. De ezek a szopósarcúak bazmeg mindig a laptopot hozzák. Aztán meg néznek bambám, amikor szólok, hogy "nem, nekem nincs CNC-forgácsoló végzettségem, rossz mailt nyitott meg, vagy túlgördült az egér..."

Persze legjobb a nyelvtudás ellenőrzése. A Holle anyók szolidak ezen a téren, mert véletlenül elfelejtik feltenni a Sagen Sie bitte etwas über die Schuljahren? kérdést, a szopósarcúak meg próbálják elhitetni a jelölttel, hogy kurvára félni kell, mert ők nem csupán HR-diplomások, hanem egyben profi nyelvvizsga-biztosok is, aztán lesnek, mint Béla bá a kitört kerekű talicska mellett, amikor a sehen helyett te a beobachten szót használod...

Úgy lapozzák az életrajzokat, mint Carrie a Cosmót, csak ugye az előbbiben nincs Terhes vagy-e teszt. De ha ráakadnak egy furcsaságra, mint pl. hobbija a kertészkedés, akkor villantanak egy fogsort, hogy "nézzenek csak oda, nem is látszik magán". Hááát aranyom, rajtad más sem...

Azért tanulni is lehet a HR-estől. Minél mélyebb a dekoltázsa, annál rövidebb az állásinterjú. Mert a jelenlévő főnök szívesebben időz kettesben, mint hármasban...

Na. Egyszer férfi éjdzsárral is összefutottam. Francia pasi volt, angolul zajlott a dolog. Franciául kicsit tudok, hentestől fél kiló csirkét kérni és ilyenek (most komolyan: nagyon kicsit, és ebbe a nyelves puszi nem tartozik bele, mert abban nincs rendhagyó ragozás...) Pasi látva az életrajzban az alap franciát, egyből átváltott franciára és beszélt, beszélt, a végén kérdezett valamit. Én vigyorogtam rá és azt mondtam: "Így van."...

Második körre is behívott...

Jó hely a multi, csak a magyar hozzállás pocsék. Elmondom miért.

Kiküldetésben voltam a németeknél. Kicsit féltem, hogy hűű bazmeg mi lesz a sok Gucci között az én anyám varrta kosztümömmel, de képzeljétek: a német multis főnök tényleg dolgozik. Úgy értem: gyártja a mindenféle Excel táblázatokat, és nem a youtube-on lóg, mint a magyar multis társa...

Hannelore (így hívták a német főnökömet) reggel 7-kor érkezett, jóval a beosztottai előtt, és ő hagyta el utolsónak az irodát este 8-kor. Csak akkor távozott korábban, ha üzleti vacsorára ment vagy el akarta a csípni a következő gépet Londonba valami tárgyalás végett. Na. A magyar főnököm jó esetben fél 9-re futott be, és a következő fél órát azzal töltötte, hogyan szedje ki észrevétlenül fogai közül a reggeli croissantját. Az észrevétlenül soha nem sikerült neki...

Németben nem kellett félnem, hogy rosszkor nyitok be a bosshoz, mert ugye az ajtaja mindig nyitva volt, és ha véletlenül épp csukva volt, nem tartott a beosztott attól, hogy a főnök épp maszturbál vagy fikákat bányász és gyűjti színes szalvétára az íróasztalán...

Nem szakadtak meg a kollégák a melóban, mert Hannelore rendkívüli precizitással tudta kiosztani a munkát, és a fingatós feladatokat nem a munkatársak passzolgatták át egymásnak negyven percenként, hanem a főnök vette kezébe, de nem hatalmas kurvaanyázások és "megint nem tudok squash-olni fél 6-kor" sziporkák között, hanem csendben tudomásul véve, hogy ő pontosan az ilyen genyó munkák miatt főnök...

Hannelore szeretett farmerben és papucsban dolgozni. Szóval ránézésre nem multitröszt volt, nem az a fajta, aki ruha-és cipőmárkákban adja a pórnép tudtára, hol is a határ. Persze a drága kosztüm ott fityegett a fogason a szekrényében, ha hirtelen használatba kellett venni, ám különben jobban érezte magát, ha farmerbe izzad bele és nem nylonharisnyába...

Hozzá szívesen járt a beosztott szabadságot vagy csúsztatást kérni, mert nem gondolta csípőből azt, hogy "biztos büdös neki a munka", vagy "már megint beteg a gyerek". Egyrészt azért, mert tisztában volt vele, hogy kurvára semmi köze ahhoz, a szabadnapodon a kölyködet viszed orvoshoz, vagy kocsmázni készülsz a haverokkal. Másrészt pedig azért, mert neki, mint főnöknek kötelessége megszervezni a munkát akkor is, ha ketten táppénzen vannak, egy pedig szabin. Mondom: kötelessége és nem hobbija, esetleg szabadon megválasztott tevékenysége...

Szerettem vele dolgozni.

Ejj, de ezek a magyar multis főnökök...ma még veled gályázik a válladon sírva (amíg nem nevezik ki), holnap meg azt hiszi Predátor vagy és jöttél tönkretenni a hatalmát...

Mert ezeknek hatalmuk van bazmeg. Nem beosztásuk, nem munkájuk. Hatalmuk. A magyar multis főnöknek sosem volt célja, hogy menjen a cég szekere. Csak az a célja, hogy ő ostorral csapkodja a szekeret tolókat. Az, hogy a szekér megfelelő irányban halad-e, jó árut visz-e, minőségiek és elégedettek-e a szekértolók, az a magyar multis főnököt kurvára nem izgatja. Neki a lényeg: szuper ostor és elég bor, hogy erő legyen benne a csapkodáshoz...

Jah. Meg az is, hogy ha a szekér tulaja jön, akkor legyen kéznél egy ponyva takargatni a takargatnivalót...

Na. Ezért nem jó hely nektek a multi.

Haha. És a kollégákról még nem is értekeztem bazmeg.

Ötven perc oda. Ötven perc vissza. Vonattal. Így ingáztam én a szüleim háza és a felsőoktatási intézmény között. Lehetett enni, dumálni, aludni, tanulni. Evéssel gyorsan végeztem. Mondjuk ez azóta is látszik rajtam. Aludni ugye tilos. Holnapi fingodat is kilopják belőled, mihelyst lefelé néz a pillád. A magyar meg olyan fajta, hogy szégyelli bökdösni a válladat, ha látja, hogy illetéktelenek matatnak a táskádban. (Persze a szomszédját lökdösi csendben, hogy figyemá...) Dumálni szerettem. Csak ez a fóbia ne lett volna. Magyar ember szeret beszédbe elegyedni a közlekedési eszközökön, ha koma vagy a plébános anyjának a fodrásza ül vele szemben. De ha havasi gyopár vagy (ez olyan idegen embert jelent, aki nem ott lakik, ahol te), akkor a "Jó napot, meddig tetszik utazni?" kérdésedre azt hiszi más vallásra akarod téríteni (biztos jehovatanus),vagy csak figyelmet terelsz, amíg illetéktelenek matatnak a táskájában, de hát ugye ezt már írtam...

Bazmeg. Az jutott eszembe, hogy amikor a könyv fölé hajolva tanultam, vajon hány havasi gyopár akarta megkérdezni, meddig utazom...;-)

Na. Most röhögjünk közösen. (Tudom eddig is ez ment, csak most én is csatlakozom.) A hely, ahol a munkát kaptam, 15 km-re volt a mi településünktől. És tőlünk oda se vonat, se busz nem ment. Mert volt közöttünk egy domb. Azért. Így magyarázták a közlekedési társaságok. Mentem apámhoz. Apám kicsit tördelte a kezeit, aztán tenyerembe nyomta a slusszkulcsot. A Trabantét. Azért a Trabantét, mert más járművünk nem volt. (Ez nem igaz. Volt egy rotációs kapa után szerelhető kullónk is, de azt akkor még nem szabadalmaztatták, mint járművet.) A Trabi kezdetben ünnepi autó volt, de egyszer nem tudtunk utánfutót szerezni a malacoknak, és a Trabi csomagtartójába kerültek, aztán apám később már tüzifát is abban hozott. Persze mindig tisztította WU2-vel kivülről, mert "az jól habzik", és porszívóval belülről, mert a "kurva  kárpitba a seprű elakad". Jah. Vissza kellene térnem az alaptémához. Szóval Trabival jártam a munkába a Céghez. Ott soknak volt iggen drága autója, de Trabantja senkinek, ezért is jó volt dolgozni, mert a kollégák négy percenként nem zavartak, hogy érdeklődjenek a fűthető hátsó biztonsági övről;-). A Trabant egyébként kiváló autó, mert nem villog a műszerfalon semmi, amitől késztetést éreznék, hogy megnézzem a kocsi használati útmutatóját, és azért is jó, mert amíg Trabantod van, a szomszéd hoz át sütőtököt, ami szeretek...

Böngésztem a használt autó kínálatot. Csak a színek érdekeltek, mivel a műszaki vizsgám is csak azért sikerült, mert a vizsgáztatónak unokája született. Aztán apám így szólt:"Kislányom! Nekem 19 éve Trabantom van, és hidd el, nem azért, mert ez volt az álmom. Viszont én nem tanultam becsülettel 17 évig, nem vagyok részlegvezető sem, és fiatalon elittam a spórolt pénzemet. Szóval kislányom, ideje learatnod azt, amit elvetettél." Majdnem pityeregtem, de mégsem, mert apám emígyen folytatta:"...és azért is kislányom, hogy legalább a te autódban ülve csapjon meg a Nyugat szele (tetőablak édesapám????)" Vettem új autót kápére, 25 évesen.

VW Polot, mert bátyám szerint azzal nem vagyok Bunkó Magyar (BMW), és mert apám szerint "megfelel az igényeidnek." Anyám semmit nem szólt, ő mosogatógépet akart volna.

Amikor a Polo az enyém lett, a szomszédaink megvadultak. Volt, aki hirtelen kerti széket tett a kapuja elé, és délután ötkor beleült, de nem mindig volt szerencséje, ugyanis túlóráztam. Mind közül Pityu szomszéd tetszett legjobban. Ő annyit tudott rólam, hogy valamikor a hetvenes évek végén megszülettem, és azóta nem is makogott hozzám. Na. Polo ebben is segített.

"Julcsi. Ilyen szar kocsit venni. Figyu rám. Ez otthagy téged két búzatábla között. Tudom én, vezettem én többször ilyet valamikor, és háááát...nem voltam vele elégedett. Bezzeg az én kis 20 éves Ladám! Az fasza! Az még nem baszott át! Persze nem zavar ám engem, hogy te ilyen autót vettél, csak mondom, hogy figyelj, mert szar. Tényleg."

Mivel én újszülött unokának köszönhetem a műszaki vizsgámat (lásd fent), nem vitázhattam Pityuval. Ugye. Csak az volt rossz, hogy többet nem hozott át nekünk sütőtököt...

...meg az is rossz volt, hogy a kollégák kérdeztek a fűthető hátsó biztonsági övről...;-) De ez már nem ennek a posztnak a része.

Volt egy szívós ügyfelünk. Főnök szerint “náci paraszt.” Olyan fajta, aki tényleg hiszi, hogy földrajzilag Ausztria az utolsó Birodalom, utána már csak gyarmatok vannak...

Egyik nap jön oda hozzám a főnök:

• Te Julcsi (ez egy ősmagyarnak gondolt latin eredetű név). Vittem puccos étterembe, kapott ajándékba nevére gravírozott bort, már olyan árajánlatnál tartok, ami szégyen a cégre nézve, és nem enged.

• Figyelj! Tudsz te valamit erről a fasziról?

• Egy náci paraszt. Vagy mire gondolsz? Háborús bűnös-e?

• Dehogy, dehogy. Például mik a szexuális szokásai, mert egy jó magyar szopásért cserébe lehet...Naaa, ne nézz már rám ilyen döbbenten, csak viccelek. Szóval én arra gondoltam, mi a hobbija meg ilyenek.

• Nem tudom. Miért? Fontos ez? Egy Saab-bal jár.

• Persze, hogy fontos. Lehet nem is szereti a bort, csak a jólneveltsége miatt fogadta el.

• Ez??? Jólnevelt??? Egy tehén-féleség lóg a belső tükrén. Jólnevelt...Az...

• Tehén? Nem kereszt? (Ezeknek a németeknek annyi fizetett, egyházi ünnepük van, hogy szent nincs annyi. A második világháború után biztos mélyen magukba néztek, és megvilágosodtak...) Hmmm....Lehet a tejet szereti. Mi lenne, ha vidékre vinnénk...

• Tegyed. De ne reménykedj...

Másnap sportcipő-farmerbe bújva szedtem össze a pasit a hotelban. Kérdem tőle: Haben Sie Lust Ungarn zu entdecken? Volt neki. Szóval mentünk vidékre. A magyar értelmező szótár szerint vidék minden olyan hely, ahol nincs ATM és Mekdonálc. Na, mi ennél azért közelebb mentünk, mert igen messze azért mégse lehet utazni fél nap alatt...

Ismertem egy csárdát, ahol jól főznek, mert egyszer ettem ott, és ízlett és nem kaptam szalmonellát. Rendeltem vadpörköltet nokedlivel, a náci parasztnak is azt. Te.., olyan elégedett ábrázattal nyalta a szaftot, mintha otthon lenne. Azt mondja: “Finom. Igazán finom.” Aztán mesélt arról, hogy a szüleinek tehenészete van, amit az öccse és annak családja vezet most, mivel őt (a náci parasztot) nem érdekelte a mezőgazdaság, de mindig is imádta a frissen fejt tejet, csak a trágyát meg nem, ezért van az, hogy most vele anekdotázom, és nem az öccsével. Valahogy eképpen magyarázta...

Na. Mi lenne, ha kaja után adnánk a gyomornak némi vizuális ismertetőt, körsétát tennénk egy közeli családi gazdaságban, ahol biztos van tehén is, mert ilyen helyeken ez az állat többedmagával gyakran elő szokott fordulni. A tulajok bámultak is ránk, mint borjú az új kapura, hogy akkor “mi itten most felmérést akarunk készíteni valami országos statisztikához, vagy csak szétnézünk, ami kicsit furcsa, mert ide kirándulók még nem jöttek.”

Viszont a náci parasztnak tetszett. Azt mondja: “Mintha csak a szüleimnél lennék. Persze más a berendezés és a környezet, de az érzés ugyanaz.” Ennek tényleg örültem én is. Úgy értem: ha a fíling isdöszém, akkor mindegy, hogy vécépapírt használsz vagy a kezedet...

Frissen fejt tehéntejet nem kaptunk, mert a reggeli fejést már lekéstük, az estihez pedig még korán volt. De az asszony hozott házi füstölt kolbászt, és a német látszólag azzal is beérte...

Tuti kis napunk volt. Hazafelé már szinte fülig ért a szám nekem is, de csak azért nem, mert mégis csak ügyfél bazmeg, nem veregethetem hátba, hogy “ugye Hanzi milyen szuper neked a magyar gyarmatokon...”

Másnap jött az irodába, és elfogadva az eredeti árajánlatot (azt mondta átgondolta, és jó lesz) üzletet kötött a céggel.

Szentül hittem, hogy a főnök csak próbára tett. Aztán láttam arcán a bájos hitetlenkedést, és rájöttem, hogy csak egy tapló Gucci-ban. Persze nem árultam el neki, nehogy holnap szerényen Hilfiger-ben másszon ide reggel 9-re, mert a munkaidő 8-kor kezdődik...

De rendes tapló volt, mert pár hónap múlva másik munkahelyre ment, és engem jelölt ki utódjául részlegvezetőnek...